Az elmúlt évben jelentős drasztikusan kevés új autót adtak el Magyarországon, de 30 százalékkal kevesebb használt autót értékesítettek. A kereskedők szerint 2010-ben már jobb évük lesz, a vásárlóknak viszont rossz hír, hogy az új autók és a használt gépjárművek is drágulni fognak.
Úgy tűnik, az eddigi legkeményebb évet zárta Magyarországon az autóipar. A gazdasági válság miatt ugyanis alig vásároltak új autót az előző évekhez képest. A Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég legutóbbi adatai szerint 2009 első tizenegy hónapjában 60,5 százalékkal 56.500 darabra csökkent az új autó eladások száma Magyarországon.
"Ez az adat a kilencvenes éveket idézi, 1996-ban adtak el hazánkban ennyi új autót" – mondta a Hírszerzőnek a Gépjármű-Márkakereskedők Országos Szövetségének (GÉMOSZ) elnöke. Mint Gablini Gábor mondta, 2009 nem az az év volt, amikor az emberek bele mertek vágni egy több millió forintos autó megvásárlásába. Éppen emiatt 200 kereskedés zárt be, és több ezer munkahely szűnt meg.
Rossz évet zártak
Legrosszabbul szerinte azok kereskedők és autómárkák jártak rosszul, akik eddig az úgynevezett kamikaze-konstrukciókkal csábították magukhoz a vásárlókkal. Egy éve azonban már nem találkozhatunk olyan plakátokkal és hirdetésekkel, mint "most érdemes nálunk autót vásárolni, mert 0 százalékos önerővel 120 hónapos futamidővel is elviheti új autóját". A pénzügyi válság egyik hozama volt, hogy eltűntek ezek a konstrukciók a piacról.
A GÉMOSZ elnöke azt mondta, hogy a hitelek bedőlése, az emberek eladósodottsága miatt egyre kevesebben mertek hitelre venni új gépkocsit, az év utolsó hónapjaiban ezért szinte csak készpénzzel fizető magánszemély vásárolt új autót.
Gablini Gábor szerint ugyanakkor nem járt ilyen rosszul a használtautó-piac, igaz, ott is jelentős visszaesés volt tapasztalható. "Az új autók piaca 70 százalékkal esett vissza, a használt autóké pedig 25-30 százalékkal" – mondta lapunknak a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének. Fojt Attila szerint bár rendkívül nagy a kínálat, hiszen sokan akarnak megszabadulni autójuktól pénzügyi okok miatt, mégis egyre nehezebb találni jó minőségű használt autót. Korábban ugyanis sokan vettek új autót úgy, hogy az előző, 3-4 éves gépjárművűket beszámították, amit a kereskedő eladott.
A gépjármű-kereskedők szerint egyébként 2009-ben elérték a mélypontot. Még ha idén nem is lesz akkora bumm, de jobb évet várnak. "A választások után visszatérhet az emberekbe a jövőbe vetett hit, egyfajta bizalmi trendre számítunk" – mondta Fojt Attila. Gablini Gábor is hasonlóan vélekedik, szerinte a gazdasági válságból kilábalva egyre többen mernek új autót vásárolni. Hiszen akik eddig kivártak, azok valószínűleg idén vesznek új autót.
Drágulás várható
És éppen ezért valószínűleg drágábban juthatnak majd gépkocsihoz. Már a válság beköszöntével is drágultak az autók, 2010-ben azonban még többet kell majd fizetni az új és a használt autókért. "Magyarországon eddig is nagyon alacsonyak voltak az új gépjárművek árai, várható volt, hogy emelkedni fognak. És a nagy autógyárak is felismerték, hogy ez így nem mehet tovább" – mondta a Gémosz elnöke. Eddig ugyanis a gyárak azért adták olcsóbban hazánkban az autókat, mert sokat lehetett eladni. Most viszont, hogy harmadára csökkent az értékesítési volumen, ezért közel annyiért fogják adni, mint Nyugat-Európában.
Fojt szerint a kereslet-kínálat kiegyenlítése maitt a haszált autó piacon is drágulásra kell számítani. Mint mondta, többen vesznek majd új és törésmentes jobb használt autót, emiatt pedig felfeé fognak menni az árak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.